Az anyagiak elengedése

Akik jól ismernek, tudják rólam, hogy nagyon szeretek kézimunkázni. A jelenlegi kedvencem a patchwork vagy foltvarrás. Amikor egy új folttakarót kezdek varrni, először gondosan összeválogatom az anyagokat, amikkel dolgozni fogok. Vannak köztük olyanok, amik már az első pillanattól kezdve megragadják a tekintetemet (afféle szerelem ez első látásra), és vannak olyanok is, amelyek egészen átlagosan festenek. A művészet abban van, hogy a különböző színeket és formákat egymással összhangba tudom-e hozni. Tudok-e valami minőségi szempontból újat alkotni, amiben a különféle anyagok nemcsak kiegészítik egymást, de kiemelik egymás rejtett szépségét is. Ha ez sikerül, akkor vagyok igazán elégedett a munkámmal.

Amikor Isten formálja és alakítja az életünket az még ennél is sokkal izgalmasabb. Nem csak élénk és ragyogó színeket használ, vannak sötétebb, markánsabb színei is. Talán az öltések is fájdalmasak, amelyekkel ezeket a darabkákat összedolgozza, de mindegyik részlet benne volt az életünkre vonatkozó tervében. A kontrasztok azok, amik a végeredményt igazán élettelivé teszik.

Amikor  Isten azt kéri tőlünk, hogy adjuk át neki az életünk egyes területeit, hogy elengedjük a nekünk fontos dolgokat, azzal új, eddig talán nem ismert színt visz az életünkbe.

Elengedni a dolgokat, annyit jelent, mint engedni Istent, hogy a saját kezébe vegye az irányítást. Eltávolodni a dolgoktól annyira, hogy új nézőpontból, Isten szemszögéből láthassuk azokat.

„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét!” Péld. 30, 8-9

Salamon, a Biblia legbölcsebb királya, a példabeszédek könyvének szerzője azt kérte Istentől, hogy ne adjon neki se szegénységet, se gazdagságot. Ha valaki anyagi gondokkal küszködik, hajlamos sokkal sötétebben látni az életét, mint amilyen az valójában. Aki pedig meggazdagodott, könnyen elfeledkezik arról, hogy az élete nem a saját kezében van. Isten az, aki szándékainak megfelelően osztja el az anyagi javakat. A kérdés pedig nem az, hogy mennyire sokat vagy keveset kaptunk ezekből, hanem az hogyan használjuk fel a ránkbízottakat.

A világ amelyben élünk folyamatosan arról akar meggyőzni bennünket, mennyi új dologra van még szükségünk, hogy szebbek, fiatalabbak, sikeresebbek legyünk, vagy még jobban szórakozzunk… Azt akarja elhitetni velünk, hogy megelégedettségünk bizonyos dolgok meglétének vagy hiányának a függvénye. Ha ez és ez a dolog a miénk boldogabbak leszünk. A Biblia ennek éppen az ellenkezőjét tanítja nekünk. Keressük   először az Ő országát és igazságát, és ráadásként mindazok a dolgok, amelyekre szükségünk van megadatnak nekünk.Isten nem elvenni akar tőlünk, hanem az Ő hatalma és ereje gazdagságából akar valami újat megmutatni nekünk.

Amikor a férjemmel és a gyermekeinkkel Kárpátaljára költöztünk csupán két hetem volt arra, hogy mindent összecsomagoljak. Régi, majd tíz éves elhívás végeredménye volt a döntés és az elindulás. Hosszú ideig készített, formált, dolgozott rajtunk (és főleg rajtam) Isten, amíg elindultunk, de akkor minden nagyon gyorsan történt. Soha az addig megélt éveimben nem voltam ennyire ráutalva Isten segítségére. Nem tudtuk pontosan hová megyünk. Nem tudtuk mivel fogunk foglalkozni. Csak azt tudtuk pontosan, hogy eljött az ideje, hogy elinduljunk. Istenre bíztuk, hogy mindazokat a képességeket, amelyekkel rendelkeztünk, használja az Ő tetszésének megfelelően. Bizonyos szempontból nagyon nehéz döntés volt felszámolni magunk mögött mindent, más szempontból pedig egészen egyszerű. Nem kellett mást tennünk, mint engedelmeskedni Isten hívásának. Ő pedig kézzelfogható módon előttünk járt mindenben. Előkészítette a helyeket, alkalmakat és az emberi szíveket is. Bíztatott és bátorított bennünket a következő lépés megtételére. Úgy éltünk át csodákat napról-napra, hogy ezekért nem kellett verejtékesen megdolgoznunk, csupán engedelmesen beállnunk abba a munkába, amit Isten már előkészített. Fantasztikus élmény volt. Bár már régóta lelki munkát végeztünk „főállásban”, ennyire direkt módon még nem tapasztaltam milyen az, amikor a mindenható Isten készíti elő a következő lépéseket. Hadd mondjak erre egy példát. Attilának, a férjemnek régész és történelem tanári diplomája van. Végiggondolva a lehetőségeinket, a teljesen új környezetet logikusnak tűnt, hogy középiskolai tanárként próbáljon elhelyezkedni. Szerettünk volna nem „messziről jött emberek” lenni a kárpátaljai magyarok között, hanem részt vállalni az életükből. Közöttük élni úgy, ahogyan ők élnek, a saját bőrünkön érezve, átélve a mindennapjaikat. Amikor a helyi református líceumba bementünk és elmondtuk, kik vagyunk, és mit szeretnénk, az igazgató nagyon meglepő módon reagált. Csendesen végighallgatott minket és csak ennyit mondott: Éppen tegnap imádkoztunk új történelem tanárért.” Azt hiszem, nem is kell tovább ecsetelnem, mennyire konkrét volt Isten vezetése kisebb és nagyobb dolgokban egyaránt. Mindeközben sem időnk, sem energiánk nem volt arra, hogy azokat az embereket, akik a munkánkat hosszú évek óta anyagilag is támogatták, értesítsük. Ellopták a mobiltelefonunkat (az egyetlent, amiben az összes fontos telefonszám benne volt), a helyi internet hálózatot jó ukrános kiejtéssel csak „internyetnek” hívtuk, mert a kurblis telefonokon keresztül az volt a csoda, ha egy nap alatt egy e-mail-t egyáltalán meg tudtunk nézni, mielőtt a rendszer leállt. A jókedvünk és elégedettségünk természetesen nem ebből fakadt. Választhattunk az állandó tehetetlenség és az ebből fakadó stressz, vagy a teljes Istenre hagyatkozás között. Tapasztalhattuk, átélhettük Isten ígéreteinek valóságát a Mt. 6, 31-33-ból: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? -vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.”  Elmondhatom, hogy a Kárpátalján töltött három évünk alatt nem volt hiányunk semmiben. Attila a líceumban, én a középiskolában tanítva együtt sem kerestünk 20,000 Ft-nak megfelelő hrivnyát sem. De soha nem kellett éheznünk, kocsit és lakást tudtunk fenntartani és tisztességesen tudtuk járatni a gyermekeinket is.(Három iskolás fiunk és egy óvodás kislányunk van). Nem dúskáltunk, és nem gazdagodtunk meg, de Isten bőségesen gondoskodott a mindennapi szükségleteinkről. Végeztük a ránk bízott feladatokat napról-napra, a többit pedig elengedtük, Istenre bíztuk. És ez nem felelőtlenség. Ha én megteszem mindazt, ami az én dolgom és ennek elvégzését nem hagyom Istenre, akkor biztos lehetek benne, hogy az én 100%-om mellé Isten is odateszi a magáét, emiatt nem kell aggodalmaskodnom. Nem vagyunk tökéletesek. Távol álljon tőlem, hogy ilyen színben tüntessem fel bármelyikünket is. De Isten nem is tökéletességet, csupán engedelmességet vár el tőlünk. A mi döntésünkön múlik, hogy el tudunk-e engedni minden láthatót és akarunk-e ragaszkodni hittel a nem látható, de annál valóságosabb Istenhez. Bízunk-e az Ő gondoskodásában, előrelátásában akkor, amikor mi csak a következő lépést láthatjuk magunk előtt.

Abban, ahogyan a világról, az anyagiakról gondolkodom, nagy szerepe van egy gondolatnak, amivel még ifjú házasként találkoztam. Néhányan talán ismeritek. Aki még nem remélem annak legalább annyit segít majd, mint nekem segített.  „100 év múlva mindegy lesz majd, hogy milyen házban laktunk, milyen autót vezettünk, vagy mennyi pénz volt a bankszámlánkon, de a világ lehet, hogy más lesz, mert hatással voltunk egy gyermek életére.”

Rengeteg olyan dolog történt az elmúlt három év során, amit a gyermekeimnek itthon nem, vagy csak nehezen tudtam volna megmutatni, megtanítani. Furcsa módon éppen az előbb említett dolgokkal kapcsolatban. Felelősség, anyagiakhoz való hozzáállás, emberség, becsületesség és még sorolhatnám. Az iskolában, ahová szeptember óta járnak, csodabogárnak számítanak, de nem azért, mert három évig idegen országban éltek, hanem azokért a dolgokért, amiket értéknek tartanak. Az, hogy talán kevésbé gazdag körülmények és lehetőségek, de annál igazabb emberi értékek között élhettek éveken át nem elvett tőlük, de hiszem, hogy sokkal gazdagabbá tette őket.

A mi kincsünk nem földi javakban mérhető, világi szempontból talán nem is látható. Hanem ahogyan az 1Pt. 3,4-ben olvashatjuk: „a szív elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.” Törekedjünk arra, hogy a körülöttünk élők, a családunk, gyeremekeink ilyen kincseket örököljenek tőlünk.

Merjük elengedni és Istenre hagyni a dolgainkat, legyen szó gyermekről, férjről, anyagiakról vagy bármely más területéről az életünknek, mert nála gondosabb és előrelátóbb kezekbe nem is tehetnénk mindezeket. És higgyük el, ahogyan a folttakarón a különböző színek kavalkádja a munkánk végére egységes egészként összeáll, Isten életünkre vonatkozó tervének végeredménye az Ő időtlen dimenziójából szemlélve, a sötétebb és világosabb, könnyebb és nehezebb időszakok váltakozása is egésszé áll majd össze az Alkotó örömére.

Vargáné Pitt Györgyi
A lelkipásztornék konferenciáján, 2007.május 5.
Angyalföldi Baptista Gyülekezet

Az anyagiak elengedése” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Nagyon köszönöm, megérintett!

    SDG!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..