Egy program debreceni nőknek és férfiaknak.
Facebook esemény:
Egy program debreceni nőknek és férfiaknak.
Facebook esemény:
A Harmat Kiadó szeretettel meghívja honlapunk olvasóit
– Volker Kessler A Biblia négy vezetési alapelve
– Martina & Volker Kessler Hatalmi csapdák a gyülekezetben
című könyveik bemutatójára, valamint az ebből az alkalomból szervezett kerekasztal-beszélgetésre.
Dátum: 2016. október 27., csütörtök, 16 óra
Helyszín: Adna Café, Budapest IX., Török Pál u. 6., a Kálvin tér mellett
A beszélgetésben részt vesznek:
2016. október első hétvégéjén több mint háromezer nő vett részt a budapesti Jégpalotában a Linda Dillow-konferenciacsoport szervezésében megrendezésre kerülő felekezetközi női konferencián, melyet a baptista Női Misszió Munkacsoport álmodott meg évekkel ezelőtt.
A különös helyszín, ahol a jéghokisok fejvédő sisakkal és arcvédő ráccsal viaskodnak egymással, most álarc nélküli, elvárások és előítéletek nélküli, de vágyakozással érkező nőkkel telt meg. Legtöbben fiatalok jöttek, de sokan voltak a közép- és érett korúakhoz tartozók is. A többség Budapest és környékéről érkezett, de jöttek vidékről, Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról is szép számmal. Kétéves álom teljesedett be, sok ima meghallgatásra talált, kitartó, részleteket megszervező munka eredménye lett láthatóvá. Álarc nélkül – beszámoló a Linda Dillow konferenciáról bővebben…
Az együttes második lemezbemutató koncertje.