Vannak emberek, akik meg vannak győződve saját értékességükről, és ebben a meggyőződésükben – minden ellenkező tapasztalattal szemben – megingathatatlanok. És vannak emberek, akik ugyanilyen rendíthetetlenül hisznek saját értéktelenségükben.

Sosem volt túl sok önbizalmam, amennyire vissza tudok emlékezni, egészen kicsi korom óta mindig is azt gondoltam, hogy csúnya vagyok, buta, és nem szeret senki. Óvodában, de főleg kisiskolás koromban emiatt beilleszkedési zavaraim is voltak, mindig egyedül játszottam, nem voltak barátaim. Önmagamat rekesztettem ki, aminek az eredménye az lett, hogy a többiek persze csúfoltak különcségem miatt – így igazolva láttam a magamról alkotott képet.

Kishitűségemben alapvetően nem tudott megingatni semmi. Tizenévesként is ez határozta meg az énképemet. Kétségbeesetten vágytam arra, hogy értékesnek tartsanak, elfogadjanak, szeressenek – hiába mondhattam el magamról, hogy a környék egyik hírhedt bandájához tartozom, rettenetesen lazák és menők vagyunk, és hetente cserélgetem a fiúkat, a kialakult meggyőződésemen mindez semmit sem változtatott. Értékesség bővebben… →

Pár héttel ezelőtti szombaton, hajnali öt órakor a rendőrség ébresztett bennünket. Azzal jöttek, hogy ellopták az autómat, egy taxis látta, amint egy parkoló autónak ütköztek vele és aztán elmenekültek, otthagyták.

Férjemmel együtt beültünk a rendőrautóba és elvittek bennünket a helyszínre. Családi háza előtt parkolt le valaki és az ő autójának ütköztek az enyémmel. Nagyon meglepett a történés, ugyanakkor megörültem az autómnak. No, a látvány nem volt nagyon szép. Eltörték az ülést, amit lehetett kiiktattak, nem működött, minden csupa-csupa sár. Ami a legproblémásabb volt, hogy a munkahelyi leveleket, iratokat is elvitték belőle. (A hazahozott munkát elvégeztem, beraktam egy dobozba és az autóba tettem, letakartam, majd viszem az intézetbe.) A parkoló autó tulajdonosa a jelenlétünkben értesült a történtekről. A rendőrök elmentek azzal, hogy meg kell várnunk a bűnügyi helyszínelőket, addig nem nyúlhatunk semmihez.

Egy autólopás története bővebben… →