A szabómester pénze 25 év után

powerball

1. rész: az előzmények

Édesapám 25 éve költözött el erről a földről és én voltam az egyedüli örököse. Apukám nagy ipart vitt, ő találta ki Magyarországon a harangok villamosítását és ebben dolgozott szerte az országban. Sok-sok harangozó templom őrzi ma is az ő keze munkáját.

Váratlanul kaptam a hírt: elment. Nagy bajban voltam, nemcsak lelkileg, de fizikailag is, mert mindent le kellett zárnom az életével kapcsolatban. A legnagyobb gond az ipar megszüntetése volt, mert a rendelkezésemre álló papírokból semmit sem értettem. Munkásainak kulcsuk volt a lakásához és a műhelyéhez is. Mire én odamentem kifosztva találtam mindent. Így hiába kérdezgettem őket, mindenki csak a vállát vonogatta. Ennek az lett a következménye, hogy a félbemaradt munkákat nekem kellett elrendeznem és azt sem tudom, hogy a kész munkákról befolytak-e a fizetések, vagy más vette fel értük a fizetséget. Végül – úgy-ahogy – befejeztem ezt a nagy munkát sok sírógörcs és nagyfokú idegeskedés mellett.

Meg kell jegyeznem, akkor még nem voltam az Úr gyermeke. Fentiekből adódóan sokan megkerestek, hogy fizessek ki számukra ennyit meg annyit, erre meg arra. Én úgy döntöttem, hogy akinek van igazolása, annak a kérését kielégítem, akinek nincs, azt sajnos nem tudom figyelembe venni. Végül egy idős és nagyon picike pap olyan keményen járt a nyakamra, hogy aztán beperelt. Én nem tudom, hogy mire futott volna ki ez a bírói eljárás, de a tárgyalás pont akkor volt, amikor az én fiamat operálták. Se előbb, se később egy perccel sem. Nagyon bántott, hogy nekem ilyen utálatos pénzügyekkel kell foglalkoznom, amikor máshol lenne a helyem. Amikor már lelkiekben nem bírtam tovább hirtelen felálltam a tárgyalóteremben és azt mondtam, hogy itt és most fejezzük be ezt a pert. A pap vigyen amit akar. Adjanak meg neki mindent, amit kér. Én megyek a fiamhoz.

Volt még egy emlékezetes esetem, egy szabómester. Ő is megkeresett, hogy akkori pénzen, 1983-ban kb 7000.- Ft-tal tartozott neki az édesapám, mert éppen akkor több rend ruhát készített neki. Kértem a nyugtát, de nem tudta bemutatni és én úgy döntöttem, hogy akkor én sem tudok fizetni. Nehéz örökség volt. Apukám lakása és kocsija elúszott egy ma is jogtalannak ítélt egészségügyi kamat miatt, amit állítólag mint iparos nem fizetett be, de nem is tudták bizonyítani, hogy átvett volna valami értesítést erről.

Végül is lezártam az ügyet, kidobtam minden papírt, kivéve az örökösödési eljárással kapcsolatos hivatalos iratokat… és a szabómester egy elismervényét, amin szerepel egy 2500 Ft-os követelés, melyből 1500-at előlegként átvett. Fogalmam sincs, hogy ezt miért őriztem meg, de nem bírtam kidobni. A különös az volt benne, hogy éreztem, erre még szükségem lesz egyszer, vagy talán mégis megéreztem, hogy jogos a követelése…? Aztán a papír elfeküdt a dossziéban.

2. rész: Az igetanulmányozás

Eltelt 25 év és én ekkor már 15 éve az Úr gyermeke voltam. Igyekeztem minden adósságomat lerendezni lelki és fizikai valóban is, és igyekeztem én is megbocsátani mindenkinek akit csak elém hozott az Úr.

Talán úgy egy hónappal ezelőtt eszembe jutott a szabómester és ott volt a szívemben egy olyan késztetés, aminek egyszerűen nem bírtam de nem is akartam ellenállni. Azt kaptam, hogy keressem meg és vigyek el neki 20.000 Ft-ot, mint jogos követelése mai összegét.

Gyorsan felmásztam a létra tetejére, elővadásztam apukám dossziéját és legnagyobb meglepetésemre tényleg meg volt még az a csepp papír, amin az elérhetőségei voltak. Megnyugodtam, aztán ugyanezzel a mozdulattal félretettem és elfelejtettem az egészet.

Egyik nap Lukács evangéliumában tanulmányoztam Jézus tanítását a sokasághoz. A 12. fejezetben van az a rész, hogy béküljünk meg azzal még az úton, akinek adósai vagyunk, nehogy a bíróhoz érve az adósok börtönébe juttassunk. Ismerem ennek az átvitt értelmét is, hogy amíg itt élünk a földön, addig rendezzük el ügyeinket Istennel, de most beléhasított a gondolat: mennem kell a szabómesterhez!!!

–       Jó, gondoltam, majd holnapután. Akkora be is írom a naptárba.

De a szívem ellenem szólt:

–       Most.

–       Jó, majd felhívom délután!- próbáltam meg elhessegetni a feladatot.

–       Most!- hallottam ismét a lelkemben, de olyan erővel, hogy ennek már nem bírtam ellenállni.

Felhívtam a számot. Tettem elé még egy hármast, mert így emlékeztem a számváltozásokra és egy női hang vette fel. Kiderült, hogy a mester él. Aztán beszéltem vele is. Elmondtam ki vagyok, milyen ügyben és szeretném meglátogatni.

–       Elfogad-e 20 000 Ft-ot, hogy megbékéltessem az adósság fejében? – kérdeztem.

Ő igennel válaszolt és nagyon-nagyon meglepődött. Mindenre emlékezett. Még olyan dolgokra is, amit én már régen elfelejtettem.

Amikor hozzá készültem az Úr még így szólt:

– Vidd el neki még azt a Bibliát is, ami ott van a polcodon.

Ezt egyszer ajándékba kaptam, de én a sajátomat használtam.

3. rész: a látogatás

Aznap reggel mindenre gondoltam volna, csak éppen erre nem. Nem is értem, hogy miért, minden szokásom ellenére  nagyon fáradtan ébredtem. Fájt a fejem, egy csík volt a szemem és úgy éreztem, hogy órákon át nem tudok magamhoz térni. Mit mondjak, mindezek ellenére pár óra múlva ott ültem a foteljében, mert Isten csodás erőt adott nekem. Egyszer csak így szólt hozzám a mester:

–       Maga vallásos?

–       Hivő keresztény vagyok – válaszoltam. De miért kérdezi?

–       Fontolgattam, hogy 25 év után miért tett ilyet? Hát nem lehet más oka, csak az, hogy maga vallásos.

–       Valóban, Isten indított arra, hogy jöjjek el és rendezzem az adósságomat. Látja, itt van a Bibliában az a rész, amit ma olvastam…

… és a világ legtermészetesebb dolgaként elővettem az elkészített Bibliát, kikerestem a vonatkozó részt és felolvastam neki. Elhűlt. Aztán megkérdeztem, van-e Bibliája. Hát nem volt. Így otthagytam neki ajándékba amit vittem. Rögtön elfogadta.

Aztán tovább beszélgettünk. Én elmondtam ennek az igének a mennyei vonatkozását is, hogy amíg itt vagyunk az életünk útján, addig meg kell békülnünk Istennel, mert ha nem, az ítélet napján a pokol tüze vár ránk. Úgy éreztem, hogy nem kell riogatni, de kereken és pontosan fel kell vázolni azt ami az igazság.

Így felajánlottam neki is, hogy van megtérés, mert Jézus Krisztus ezért halt meg értünk.

Azzal védekezett, hogy ő mindenben igyekszik úgy élni, ahogy még az édesanyja tanította, de sajnos rá kellett mutatnom, hogy nem annak alapján fogják az életét mérlegre tenni. Itt van a Bibliában leírva az, amit erről Jézus tanít. A Szentírás egy használati utasítás az élethez, mégis sokan úgy élik a napjaikat, hogy ezt figyelembe se veszik!

–       Ugye Ön szabómester? – folytattam a beszélgetést.

–       Igen!- csillant fel a szeme. És tudja, hogy hány rosszul öltözött embert látok ma az utcán?… és sorolta.

–       Igen, én is. Furcsa ruhában járnak az emberek, olyanban, amiről azt gondolhatnánk, hogy nem is rájuk szabták. Itt szűk, ott lötyög, emitt kiszakadt, amott betoldott… elég különös…- nem illik rájuk… de Ön bizonyára, ha szabni készül nem nyúl hozzá a finom kelméhez addig, amíg nem csinál egy pontos szabásmintát, ugye?- kérdeztem.

Megint felcsillant a szeme és kifejtette, hogy az igazi úri szabó 8 részből állítja össze a méretes zakót.

–       Látja, erről beszélek! Az élet több mint egy úri zakó és mégis hozzálátunk feldarabolni a szabásminta nélkül. Hát ide jutottunk.

Megértette mert máris tovább védekezett. Közben bejött az élettársa és megkínált egy kávéval.

–       Hát én semmi bűnt nem követtem el, mióta élek.- folytatta. És itt jöttek a szokásos mondatok: nem öltem meg senkit, nem raboltam ki senkit…

Megkérdeztem, hogy hány gyermeke van.

–       Kettő-felelte.

–       Jó, akkor tételezzük fel, hogy lenne egy harmadik is, hogy ne a meglévőket bántsuk. Ő erkölcstelen életet élne, kocsilopásból tartaná fenn magát és drogozna. Aztán el is fordulna magától, mert már nem akar a szemébe nézni. A négy tette közül melyik fájna Önnek a legjobban? – kérdeztem.

–       Hát persze, hogy az, hogy elfordul tőlem.

–       Jól gondolta, feleltem, Isten is így vélekedik. Neki is az fáj a legjobban, hogy mi nem vagyunk vele kapcsolatban, a bűneink miatt elfordultunk tőle. Higgye el ez a legnagyobb bűn, amit elkövethetünk. Én is így éltem. Isten nélkül.

Aztán megkérdeztem, hogy elmondhatom-e a megtérésemet neki. Megengedte. Figyelt. A vége éppen az ő esete volt: le kellett tennem Isten elé a házasságon kívüli kapcsolatot.

Ekkor arra került sor, hogy megbeszéljük: a szexualitást Isten a házasságba találta ki és nem máshová. Szívesen elmondtam volna neki, hogy bálványimádás az, ha a pénz szerelme, az özvegyi nyugdíj megtartása miatt inkább Isten ellen megyünk… de most még nem volt itt az ideje ennek.

Egy rövid szünet után ő szólalt meg.

–       Hát igen, lenni kell valakinek vagy valaminek, mert ez a világ nagyon gondosan van megtervezve… és hosszasan beszélt mindarról amit ámuldozva tapasztalt a világban.

A  végén csendesen megkérdeztem:

– Most akkor valaki vagy valami?

– Hát nem tudom… – felelte elgondolkodva.

Ismét a szakmájához tértem vissza.

–       Mester úr, mennyi idő múlva lesz kész egy öltöny ha Ön odateszi mellé az összes szükséges tárgyat, ami csak kellhet: ollót, mércét, szabókrétát, tűt, cérnát, varrógépet… aztán vár csendesen?

–       Hát sose! Micsoda kérdés! – nevetett fel, mert igen viccesnek találta még a feltételezést is. Kellek ahhoz én, bizony ám, hogy kész legyen!- nézett rám büszkén.

–       Nos, ha ez az igazság, akkor döntse el saját maga, hogy valaki vagy valami tervezte ezt a szép világot nekünk…

Hosszan maga elé nézett és én azt gondoltam, hogy ennyi volt. Egy látogatás és kész. De ekkor elmondta, hogy úgy egy hónapja én is eszébe jutottam neki. Nem tudja, hogy miért, nem tudja, hogy hogyan, de gondolt rám és az édesapámra. Meg arra, hogy milyen érdekes lenne, ha mégis rendeződne az ügyünk, de hát ugye ez lehetetlen – zárta le magában akkor a megmosolyogtató gondolatot – ennyi év után? Ilyen nincs! Ez pedig tiszta visszaigazolás volt nekem az úrtól, hogy igen, ez az utam most tóle van. Ő készítette elő mindkettőnk szívét. Aztán kivette a borítékból és gondosan megszámlálta a pénzt, de nem tette el amíg ott voltam. Az asztalon hagyta és többször rá-ránézett.

–       Tudja van egy takarítónőm, az is vallásos. Hát én elmondom neki, hogy most mi történt. És megmutatom neki a Bibliámat is. Hát nagyon fog csodálkozni, az biztos… – és éreztem, hogy ő csodálkozik a legjobban.

Isten igéje jutott eszembe. Ha jót teszel ne tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Tedd azt titokban. Hogy miért? Majd az Úr gondoskodik arról, hogy a hír szárnyra keljen és az Ő dicsőítése bejárja a maga útját.

–       Jó kis bibliai félórát tartott nekem – mondta mosolyogva és arra gondoltam, hogy mennyire téved! Ez már több mint két óra beszélgetés volt. Ez is egy jelzés volt a számomra, hogy szívesen fogadta a témát, mint az Úr magvetésre előkészített földje, hiszen röpült neki az idő.

Ekkor már tudtam és éreztem a napnál is világosabban, hogy az Úrnak különös terve van vele. Istenünk már 25 évvel ezelőtt tudta, hogy majd ma mi fog történni. Hogy majd ma meg kell keresnem ezt a férfit. Hát így is lett.

Aztán arról beszélgettünk, hogy nekem is van mások mellett egy ilyen szakmám is, mint a francia női ruha varró és azt kérdeztem, tud-e ajánlani egy jó szakkönyvet szabásminta szerkesztésre. Azt mondta, van neki, utána néz, hívjam fel két hét múlva. De ne később, mert ők már májusban kimennek a nyaralóba, aztán csak ősszel jönnek vissza.

Hát megköszöntem és megígértem, hogy hívom.

4. rész: hazafelé

Úton hazafelé a gondolatok sokasága száguldozott az agyamban. Ismét megértettem, hogy milyen fontos ráhagyatkozni Isten időzítésére. Ha még tologatom az ügyet, hát elutazik a szabómester. Aztán ha néhány hívás után senki se veszi fel a telefont, biztos arra gondoltam volna, hogy már nem él, vagy megváltozott a száma, ugyanis tényleg elköltözött a megadott címről. Így elveszett volna nekem. Sose találtam volna meg, nem is kerestem volna többet. Istennél egy 25 éve dédelgetett tervet hiúsítottam volna meg.

Aztán az is lehet, hogy – mivel idős úrról van szó – közben Isten hazahívja. Ki tudja. Ezért igen hálás voltam Istenemnek az Úrnak, hogy engedelmes és értő szívet adott nekem ebben a témában. Bárcsak mindig így lenne!

Elgondolkodtam azon is, hogy eszembe se jutott az a változat, hogy féljek egy cseppecskét. Hiszen én keményen elutasítottam őt negyed évszázada és bizony azóta gyűlöletté is változhatott volna az érzése. El is küldhetett volna éppen oda, ahová szoktak. Ellenséges is lehetett volna, de én ezzel egy percig sem számoltam.

Az is eszembe jutott, hogy így imádkoztam induláskor:

–       Uram, te adj szavakat a számba. Te tudod, hogy neki mire van szüksége most. Add, hogy azt és csakis azt mondjam, amit Te akarsz. – és én lepődtem meg a legjobban, hogy ezt Isten Szent Lelke mennyire meghallgatta.

Aztán itt van ez a női szabásminta szerkesztés is. Nem is terveztem korábban, hogy ezt szóba hozom, ott jutott eszembe. Vajon miért intézte úgy az Úr, hogy mi még beszéljünk? – hát az Ő útjai kifürkészhetetlenek…

Az is milyen érdekes vonás, hogy csodával határos módon éppen volt otthon 20 000 Ft-om, amit hipp-hopp előkaphattam, pedig ez nem kis pénz. Dicsőség Istennek ezért is.

Aztán azon is elmélázgattam, hogy milyen érdekes. Nekem van tartozásom és mégis az Úr ad rávalót, hogy rendezzem. Megköszöntem gondoskodását ebben a témában is és dicsőítettem Istent egész nap.

Mindez tegnap történt, de még mindig nem futott ki a szívemből ennek a csodának a tüze. Itt él bennem, különös örömet ad és hihetetlenül boldoggá tesz, hogy a mennyei trón előtt szó volt az én ügyemről, közben a szabómesterről is… és együtt ténykedhettem a menny Istenével, a teremtő úrral… mert az az érzésem, Isten most egy új életet akar teremteni a szabómester életében.

Hát igen, így búcsúztam tőle:

–       Köszönöm, hogy megbocsátott, köszönöm hogy meghallgatott. Találkozzunk a mennyek országában!!!

Igaz szeretettel:

Salyámosy Éva

2008-05-07

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..