Az alábbi üzenet közlésére kérte szerkesztőségünket Salyámosy Éva.

Kedves Mindnyájan,

Sajnálattal tudatom minden MERA Rádió hallgatóval, hogy november 1-től felfüggesztettem a MERA Rádióban közel 20 éve végzett önkéntes szolgálatomat.

Először – mint tudjátok – több műsorba bedolgoztam. Az utolsó 11 évet illetően pedig ez volt az Őszintén szólva című műsor 568. megjelenése.

Egészen addig gondolom ezt a szüneteltetést, amíg Isten dicsőségére ismét értékalapu műsort készíthetek.

Boldog voltam, hogy annak idején az Úr lehetőségként nyitotta meg nekem, mint médiamunkatársnak ezt a missziót is, és én önként vállalva léptem be ezen az ajtón.

Az elmúlt évek sora alatt minden nehézség ellenére a tiszta evangéliumot szolgáltam szakmai tudásom legjavával.

Kívánom minden kedves hallgatónak, hogy sokat épüljetek a többi műsorból is. Köszönöm a számtalan bátorító, hallgatói visszajelzést és gazdag áldást kívánok a rádió további működésére.

Álljon itt a szívem mostani szándékát is kifejező csodaszép dicsőítés:

Áldásoddal megyünk, megyünk innen el.
Néked énekelünk boldog éneket.
Te vagy mindig velünk, ha útra kelünk
Őrizd életünk minden nap.

Minden nap dicsérünk téged, jó Uram
Néked énekelünk, vígan boldogan.
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk
Őrizd életünk minden nap. Minden nap!

Pár nap múlva még néhány fontos dolgot szeretnék megosztani veletek a közös jövőnket illetően a facebook oldalamon is.

Hálásan köszönök minden értem mondott imát a múltban és a jövőben is!

Sok szeretettel és igaz, testvéri barátsággal:

Salyámosy Éva
salya@pannonmail.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .