A szövetség megpecsételődött

ct lottery


Elhozta az Isten ezt a napot is! 2007. június 3. Jó tudni, hogy ezután ez is a születésnapom. Nem figyelte senki a nap vagy a hold járását, nem rajzolgattak kockás papírlapra sokszögeket, hogy megtudják, milyen sors vár rám. Abban biztos vagyok nyolc testvéremmel együtt, jó helyen vagyunk. Most végre igazán jó helyen. Isten tenyerén,az Ő védő keze alatt. Mit beszélek? Csak mi kilencen tudtuk? Tudja az a pár száz hívő is, aki tanúja volt a Székesfehérvári Baptista Imaházban a bemerítkezésünknek.

Előző napon szombaton áldott pár órát tölthettünk együtt Révész Lajos lelkipásztorunkkal és Tóth Péter elöljáróval. Az Isten házában, az Isten társaságában. Most aztán megéreztem,hogy a földi dolgok mulandóak, és semmi más nem fontos, csak Isten közelsége. Egész este csak vele vágytam lenni. Neki akartam megköszönni, szüntelen imádni Őt. Ez aztán úgy felbőszítette a kísértőt, hogy nem hagyott aludni, csak igen keveset.

Szikrázó napsütésre, heves szívdobogásra ébredtem. Jó az Úr! MA lesz a nap, amikor ráteszem az én pecsétemet a szövetségre. Isten hányszor hívott, de én nem hallottam meg Őt. Ólmot öntött fülembe az élet, vaspántokat lakatolt szívem köré az önzés, a megfelelési kényszer, a világi dolgok.

Csodálatos Istenünk van! Meggyógyította a fülemet, meghallottam hívó szavát, és így szépen, lassan lepattantak a vaspántok. Hófehér ruhám már hetek óta felakasztva szemem előtt van. Jó volt látni,hogy nemsokára felölthetem. Igen, hogy kifejezhessem, az Úré vagyok. Sietős reggeli készülődés,, vár a csoda…. A többiek, mind a nyolc, ugyanolyan izgatott. Van aki elpirul, van aki elsápad, van aki zavartan kacarászik vagy éppen lazának látszik. Lelkipásztorunkon is látom a tenni akarást, a megtenni akarást. Durkó István a meghívott igehirdető lelkipásztor. Hallottam már Őt igét hirdetni, akkor is nagy hatással volt rám a tűz, amellyel tolmácsolta Isten szavát.

A két lelkipásztor velünk imádkozott, és bevonultunk. Elöl ők, aztán mi kilencen fehér ruhában. Az ünneplő gyülekezet fennállva énekelt… na, akkor kezdődött. A folyosón még bírtam, a terem közepéig csak egy-két csepp, de aztán… eleredt könnyeim árja. Istenem, de szerettem volna mosolyogni, szívből, mosollyal bátorítani. Most pedig itt állok az első sorban, és lepattant szívemről az utolsó pici lakat. Éreztem az Úr átölel, magához von.

Révész Lajos pásztorunk köszöntött mindenkit, majd Ő is hallani szerette volna a bizonyságtételünket…..Hát ez az! Bizony én is azt szeretném,de hogy lesz ez meg, Uram! Végig sírva senki nem érti, miért jöttem ide önszántamból és nem érti, hogy még tart a kegyelmi idő, és soha sincs késő, legyen az ember akárhány éves! Felnéztem, és már Debóra állt elöl. Arról beszélt mit jelentett neki a megtérés, és miért van itt. Még, még beszélj… – suttogtam gondolatban,de egyszer, minden bizonyságtétel végére érünk! Most jöttem én. Elmondtam, és sorra a többiek is. Eszter, Sára, Andi, Kitti, Zsanett, Sanyi és Zoli.

Könnyek, néha felszabadult nevetés a gyülekezettől és sok bátorító pillantás, halk ima, szívekig hatoló fohász!

Vártam, hogy meghaljak a bűnnek, szülessek az Úrnak! Csodálatos állapotba kerültem! Olyan álomszerű volt!Kellemes langymeleg víz az első lépcsőfok. Aztán semmit sem éreztem, csak körülölelő csodálatos szeretetet. Semmit nem irányított az akaratom, csak lebegtem a létben. Valahonnan messziről a fejem fölül hallottam: “Éva: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” A víz alatt nagyon jó volt. A másodperc töredéke ez az idő, de én úgy éreztem, itt szeretnék maradni. Nagyon jó volt. Megszűnt az idő, a tér, a gond, a felelősség, minden. Semmi nem fájt, semmit nem akartam, csak itt, az én Mennyei Atyám közelében lenni. Ha ilyen az, amikor elhagyhatjuk földi pályánkat, és haza mehetünk, akkor én szívem összes szeretetével vágyódom oda! Akkor nincs mitől félni! Ne féljetek!

A következő órák történései csak lassan térnek vissza emlékezetembe. Hallottam az igehirdetést Mózesről, hogy mennyire bízott az Istenben. Nem volt kétkedés a szívében! Nekem sincs!

Testvérek! Én tényleg meghaltam és újjászülettem. Örök életet kaptam kegyelemből.

Te is és mindenki más aki elfogadja Jézust megváltójának! Aki elhiszi, hogy Jézus az Isten utolsó szava! Ha egy komoly ember azt mondja: „ez az utolsó szavam!”, elhisszük ugye? Mennyivel inkább el kell hinnünk Isten szavát!

Ez az utolsó, most még van lehetőség, Jézus Krisztus!

Higgy Neki!

Nagyné Kiss Éva
Székesfehérvár,
2007. június 4.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..