Tanúságtétel

ma lottery

Nagyné Kiss Éva vagyok. 1962 február 12-én születtem Kalocsán. Nem hívő családban nőttem fel, amit Istenről hallottam, az az iskolai hittanórákon történt.

Szüleim – mint a világi szülők közül oly sokan – megtanítottak arra, hogy hogyan álljam meg a helyem a világban, hogyan legyek világi szemmel jó. Megtanítottak túlélni. Apámat katolikus, anyámat református vallásban keresztelték. Járattak hittanórákra, de elvittek a református istentiszteletre is.

Felnőttként is eljárogattam néha nagy ünnepeken a templomba, de arra nem emlékszem. hogy láttam volna otthon Bibliát.

Folydogált az életem, és sok baj, buktató után, sok hiábavalóság után lelkileg összetörten padlóra kerültem.

Kerestem a pénzt, a társamat, a szeretetet, a boldogságot, a harmóniát, de minden, ahogy jött, úgy el is ment..

Amíg sikeres voltam, amíg divatos, nagyhangú, bölcsnek látszó, addig zsongtak körülöttem. Amíg mindent elintéztem, lerendeztem, amíg segítettem, addig jó voltam, aztán elfordultak tőlem. 2005 októberében édesanyám, majd édesapám halála, egy balul sikerült vállalkozás, egy hazug házasság végén azt fontolgattam, vége az életemnek. Amikor végleg otthagytam a régi életemet, és a sokadik albérletbe költöztem, az akkori életemben is akadtak asszisztálók. Belefáradtam, beleuntam az életembe. Összetörve, megundorodva kerestem a kiutat. Emberi ésszel kigondolt dolgokat tettem. Utazgattam, beszélgettem, lődörögtem, mivel gyermekem nincs, sokszor még felkelni sem volt kedvem. Mindenki udvariasan érdeklődött, de senki sem várta meg a választ.

Az első változást a számítógép, vagyis az internet hozta meg számomra. Itt ismerkedtem meg és hosszú órákat beszélgettem át férjemmel. Beleszerettem, még mielőtt láthattam volna. Hamarosan meglátogattam őt, és éreztem, rajta és édesanyján kívül még Valaki lakik ott. Áradt a szeret a falakból, a tárgyakból, az ablaküvegből. Olyan szeretetet éreztem és olyan életet láttam, amire mindig is vágytam. Férjem és anyósom segített nekem megfejteni ezt a titkot. Először a Bibliával kezdtünk el foglalkozni. Az evangélium olvasása közben annyi, de annyi kérdésem volt… Most már mosolygok azon, miket kérdeztem. Aztán hetek vagy tán hónapok múlva… megtudtam, hogy hívők, és hogy anyu gyülekezetbe jár.

Férjem megígérte, hogy az esküvőnk után eljövünk ide a gyülekezetbe. Így is lett. Az én nászajándékom, hogy eljöhettem ide. Most már tudom, a legcsodálatosabb ajándékot kaptam.

Sokat hallottam Istenről, az Úr Jézusról, a megtérésről, és mindig csak kérdezgettem, hogyan kell megtérni. Megnyugtattak: észre fogom venni… Kétkedve fogadtam, és nagyon vártam, mikor történik ez meg.

Eljött ez a csodás nap is. 2006 októberében az úrvacsorás istentiszteleten értettem meg: Jézus értem is meghalt, és az én bűneimet is felvitte az átokfára.

Hazamentünk és imádkoztunk. Anyuval és Jancsival is, és én magam is sokat. Nagyon nehéz súly volt, ami rám nehezedett. Bűneim súlya. Nehéz és nagyon szomorú volt a szívem. Sokáig rosszul éreztem magam. Nem volt jó, hogy megtudtam, bűnös vagyok. Kértem Jézust, legyen az életem ura! Azóta csodálatos dolgok történnek velem. Az Úr beszél hozzám, érzem, velem van. Nagy öröm és békesség van a szívemben.

Akkor még nem tudtam: szívátültetésem volt. Az Úr lefektetett, és kőszív helyett hússzívet kaptam.

Azért hogy felemelhessen. Szeretném megpecsételni a szövetségemet az Úrral, szeretnék bemerítkezni. Isten meghajlította a térdemet, és érzem, a szívemet is. Azóta csak vele akarok járni. Nagy szükségem van a testvérekre, a gyülekezetre. Imádkozom azért, hogy a gyülekezetnek is szüksége legyen rám.

Tudom, velem van az Isten, hiszen személyesen nekem mondta, ami az Ézs. 43 1/b-ben található: „Ne félj mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..