A keresztyén család

A házasság Isten elgondolása. Két ember alkot egy családot. Evégett elhagyja mindkét fél a maga rokonságát, és ragaszkodik házastársához. Aki nem tudja elhagyni szüleit, vét házastársa és saját családja ellen. A család alapja  a társadalomnak is. A boldog, kiengyesúlyozott családokból lesz a stabil alkotni tudó nemzet.

Isten igéjében eligazítást kap a család minden tagja. Ha tartjuk magunkat ezekhez a rendelkezésekhez, megalapozzuk családunkat. Keressük együtt, hogy mivel járulhatunk hozzá mi nők, hogy családunk boldog család legyen.  Kol. 3.18 Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban.
A család fejévé Isten a férfit rendelte. Ez nagy felelősséget ró a férfiakra, mert Isten elsősorban tőlük kéri majd számon a családjukat. Könnyítsük meg férjünk felelősség viselését. Nekünk nőknek engedelmeskednünk kell. Ez az “alárendelt” helyzet nehéz nekünk. Ha elfogadjuk, hogy ez Isten akarata – mert Évát segítőtársnak rendelte Ádám mellé, –  akkor igyekszünk betölteni Istentől kapott feladatunkat. Engedjük át az irányítást férjünknek, mert ő a család feje. Mi asszonyok finoman  elmondhatjuk szépen szelíden, hogy mi mit szeretnénk. Legtöbb esetben figyelembe veszi  férjünk  elgondolásainkat. Ezért már miénk a felelősség, hogy milyen irányba “befolyásoljuk” férjünket döntéseiben.
Kol. 3.19 Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.
Az engedelmes feleséget könnyű szeretni és nem igen lehet hozzá mogorvának lenni. Ez is rajtunk feleségeken múlik. Ha az Úrtól tanítottak  a házastársak, akkor nem okoz az alárendeltség és a tekintély problémát. Az igazi házasságban végül is egyenértékűek a felek, és kölcsönösen kiegészítik egymást. Ha az első helyet a családban Jézus foglalja el, akkor nem harcolnak a felek saját igazukért hanem szeretetből le tudnak mondani elgondolásaikról. A család tagjai ne parancsokat teljesítsenek, hanem szeretetből tegyék a jót, a másiknak örömet szerezve.
Biztosan azt akarjuk mindannyian, hogy családunk boldog legyen.  Ami rajtam  múlik, azt nekem kell megtennem ennek érdekében. Ne azt várjam, hogy a társam tegyen engem boldoggá, ne legyen elvárás csak adni akarás. Ha mindig arra törekszem, hogy férjemnek örömet szerezzek, belőle is ezt a törekvést váltom ki. Minden megnyilvánulásunk vet valamit, és amit vetünk, azt fogjuk aratni. Segítsük egymást mindennapi harcunkban, hogy menny felé vezető útunkon lépésről-lépésre előre segítsük férjünket. A gyermeknél is fontosabb a férj.  Legyen időnk arra, hogy őt meghallgassuk, gondjait oszthassa meg velünk, és imádkozzunk vele. Mi édesanyák hajlamosak vagyunk arra, hogy engedjük, hogy gyermekeink teljesen lekössenek.
Nagy mértékben munkálhatja  a bölcs asszony, családja békességét, kiegyensúlyozottságát. A bölcsesség legnyilvánvalóbb bizonyítéka, ha meg tudjuk fékezni a nyelvünket. Minél többet tud az ember, annál kevesebbet beszél. Maradj csöndben, ha nincs értelmes mondanivalód. “Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba,de a bölcs végül is lecsendesíti.” Le ne menjen a nap a haragodon. A bölcs asszony tud idejében hallgatni és a megfelelő időben szólni. Tegyünk meg mindent azért, hogy családunkban mindenki jól érezze magát. Legyen otthonunk menedék vára   a család tagjainak, ahol biztonságot  védettséget  tapasztalhatnak.
“Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. “ 1Tim 6:6.
Ne nyújtózkodjunk nagyobbra, mint ameddig a takarónk ér. Pokollá teheti férje életét egy nagyravágyó asszony, és bűnös pénzszerzésbe sodorhatja férjét. Az anyagiak hajszolása, megrontja  a család boldogságát. A feleség törekedjen mindig arra, hogy a férjének tetsszen. Ne hanyagolja el magát, legyen mindig nagyon tiszta, és otthon is csinos. Az asszony legyen okosan szép, nem feltűnően divatozó, de ne is hanyagolja el magát. Férjünket akarjuk megtartani, neki akarunk tetszeni.
Nagy kiváltság, és felelősség az, hogy Isten gyermekekkel ajándékoz meg, akiknek nevelését, jellemük formálását,  főleg ránk, édesanyákra bízta. Ezekből a gyermekből lesznek a jövő polgárai és vezető emberei. Olyan lesz az újabb nemzedék, amilyenné mi neveljük őket. Rendkívül fontosak  a gyermek szellemi fejlődésében az iskolás kort megelőző évek. Az anyai szeretet, a szellemi tanítás és példamutatás egy életre kihat.  Egész életére sérült marad az, aki ezt nem kapta meg. Több gondot fordítsunk gyermekünk belső értékeinek fejlesztésére,  mint külseje szépítésére.
Nevelésünkhöz legjobb tankönyvünk a Biblia. Tanítani csak úgy tudunk ha az Úrtól vagyunk tanítottak. Gyakorlati életünkben látszik meg, hogy Jézus él bennünk. Soha ne engedjük szabadjára emberi indulatainkat. Ha az édesanya rossz hangulatban van, akkor az egész család szenved körülötte. Ezt sohase engedjük  meg  magunknak. Nekünk nőknek Isten napsugár szerepet szánt arra hívott le, hogy fényt, melegséget, derűt sugározzunk magunk körül. Az indulatosság eltakarja  a napot és akkor nem tudja betölteni életadó feladatát. A gyermekek azt szeretik, ha mosolyog az anyukájuk. A gyermekek önkéntelenül magukba szívják családjuk légkörét, és azt viszik magukkal tovább. Olyan szokásokat igyekezzünk kialakítani családunkban, amiket kívánatos tovább vinni.
A családi áhítat sajnos sok családban elmarad, pedig nagyon fontos. Nagy szükség van arra, hogy legalább  a család este együtt olvasson Bibliát és egyenként hangosan imádkozzanak, ez is egy erős szál amely Istennel és egymással összeköti a család tagjait. Sajnos sok családban a Tv és a számítógép rabolja el az időt a családi áhítattól, pedig amivel táplálkozunk, azzal tápláltatunk.  Nem mérjük fel eléggé annak fontosságát,  hogy milyen szellemi táplálékot kap családunk és az milyen hatással bír életünkben. Folyton tanul a gyermek, sokat kérdez, és mi válaszolunk. Legjobban magatartásunk, életvitelünk  tanítja őket. Figyeljük meg, az egymással játszó óvódásokat. Az a természetes nekik amit otthon látnak. Vigyázzunk a kettős nevelés veszélyére. Rossz dolog, ha szavunk és tettünk nem egyezik. Érzékeny megfigyelő a gyermek.  Csak azt tanulják el amit mi teszünk, hiába várunk el tőle jobbat. A kisgyermek boldogan teszi azt, ami tetszik környezetének, használjuk ki ezt bölcsen, dicsérjük a jóért.
A szülők legjobb hatással vannak gyermekikre azzal, ha a feleség tud engedelmeskedni férjének és a férj nagyon szereti feleségét. Ne kétségbeesett kapkodó szülők legyünk, hanem Krisztus útján járó Istenbe kapaszkodók. A jót, csak harcok árán, az énünk legyőzésével tehetjük.
Neveljük gyermekeinket páldamutatással helyes értékítéletre. Azt helyezik a gyermekink is az első helyre ami nekünk a legfontosabb. Ne hatalmi szóval, kötelességből jöjjenek gyermekeink a gyülekezetbe, hanem lehetőségből, örömmel. Csak így épülnek be majd építő tagként  a gyülekezetbe. Ha a szülő örömmel végzi a szolgálatokat a gyülekezetben akkor fognak gyermekeink is alázattal önzetlenül, örömmel szolgálni.
Nagyobb gyermekeinket nekünk kell felkészítenünk  a párválasztásra, amely egész életüket  meghatározza.
– Istentől kérjék házastársukat
– Mindenben egymáshoz illőek legyenek
– Tisztán menjenek  a házasságba, mert ekkor lesznek boldogok. El tudjuk mi szülők egészen engedni gyermekünket a társának?
Idős szüleinkhez való viszonyulásunkat is látják a gyermekeink. “Tisztelt atyádat és anyádat…” parancsolat megtartása is visszahat ránk.) Isten látja, hogy mi hogyan cselekszünk szüleinkkel,  és annak áldását kapjuk vissza.  Gyermekeink is várhatóan úgy tesznek majd velünk, amiképpen látták nálunk, hogyan viselkedtünk a szüleinkkel.
Azon fáradozunk  családunkban, hogy majd egykor ha az Úr elé állunk boldogan mondhassuk: Itt vagyok, itt vagyunk  a gyermekekkel együtt,  akiket nékünk adtál.” “Ott álljak üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem Uram, Tehozzád, Hol fénylik orcád, vágyódom én.

Idézet Papp Józsefné – Bayerné Papp Ágnes:Nyílt titkok” c. könyvéből. Megjelent a BMSZ-nél Jánoshalmán.

A keresztyén család” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én segítséget, tanácsot szeretnék kérni…
    Röviden, tömören megpróbálom leírni a helyzetünket.
    Jelenleg 27 éves vagyok, 5 évvel ezelőtt házasodtunk össze a férjemmel, és van egy 1 éves kislányunk. Én a világból tértem még házasságunk előtt 1 évvel, a páromat használta fel Isten. A párom most 32 éves, ő az édesanyjával és annak anyukájával nőtt fel, és tőlük költözött el, miután mi összeházasodtunk. Azt tudni kell, hogy férjem édesanyja és annak férje már több mint 20 éve elváltak, mert a férje sajnos nem tudta megtartóztatni magát, és más nők után kezdett járni. Ez a volt férje is még a mai napig parázna életet él, és gyülekezeti tag. Anyósom nem tudott neki megbocsátani a mai napig sem, az ő anyja (akivel még mindig együtt él) sem segíti anyósomat a megbocsátás útjára, és rettenetesen kritikusak mindketten. Én úgy látom, hogy megkeseredtek mindketten.
    Anyósomnak mivel a férjem az egy szem gyereke, nem tudja elengedni még mindig. A párom sem tud elszakadni tőlük, mert bár korábban elég sok vitánk volt ebből, de sajnos én hiába kérem, nem akar változtatni a dolgon. Anyósom érzelmileg zsarolja a férjemet, a mama is szintén. Párom a hét minden egyes napján reggel bemegy hozzájuk, ott reggelizik velük, elcsevegnek a nagy semmiről, vagy másokat kibeszélnek. Ha a férjem szabadnapos, akkor szabad napján is náluk kell ebédelnünk, mert arra panaszkodik, hogy annyira keveset van “anyuéknál”. Közben természetesen egyik nő sincs lerokkanva, persze hát vannak eü gondok, de alapvetően el tudják magukat látni. Én nem tartom ezt normálisnak, hogy ennyire ragaszkodjon valaki az anyjához, és inkább összeveszik velem, de nem enged. Sajnos azt tervezik, hogy ha az idős mama meghal, akkor oda kell majd költöznünk a kislányunkkal anyósomhoz a kertes házba, mert hogy anyukának nem lesz jó egyedül, és nem tudja magát eltartani…stb. Ez persze nem igaz. Anyósommal se mondanám jónak a kapcsolatot, törekeszem a békességre, de korábban bármikor amikor megemlítettem valamit, hogy az Ige szerint nem helyes amit csinálnak (pl. kibeszélnek másokat a hét minden napján, még Isten tisztelet után is az a téma, hogy ki mit csinált, mit mondott, mit beszélt, ott volt, ha nem volt ott, akkor miért nem…stb) a vége nagy veszekedés lett, és mindig én lettem ledorongolva. Szorongva megyek már hozzájuk lassan 3 éve, és amióta megvan a kislányunk, azóta még inkább.. Úgy érzem sokszor, mintha fojtogatnának, és lelkileg nagyon romboló, amit náluk tapasztalok. Már azon gondolkodok, hogy írok nekik egy hosszú levelet, hogy mi az, ami engem nagyon zavar, és ami az Ige szerint sem helyes náluk, mert akár hányszor szóba kerül valami, mindig kimagyarázzák magukat, és mindig megmagyarázzák, hogy azt miért csinálják, de nem értik meg azt, hogy az Ige szerint nem helyes.
    Közben még eszembe jutott, hogy engem sem szívesen láttak, amikor először voltam náluk, mert hogy én akkor még világiként voltam náluk. Egyáltalán nem fogadtak szeretettel, hűvösek voltak, és a vasárnapi ebéd közben is mások kritizálását kellett hallgassam. Állításuk szerint szeretik az Urat, de szinte megnyomorítanak már lelkileg. Egyáltalán nem felüdülés velük lenni, néha azért vannak jó pillanataik, na de hát a világiaknak is van..
    Mit tehetnék én, mert már belefáradtam. Időről időre háborog a lelkem, és legszívesebben beolvasnék nekik, de tudom, hogy semmi értelme, mert úgy se változik semmi.
    Édesanyámék még mindig világiak, sajnos anyósomék viselkedése hatalmas visszavető erő.. Ugyanis a két család szó szerint utálja egymást. Anyósom nem tud édesanyáméknak megbocsátani, a mama szintén nem, tehát halmozottan rossz a helyzet. Nem tudom, hogy mi az, amit anyukámék tettek, hogy azt nem lehet megbocsátani. Édesanyámék viszont a hívőket szidják ők miattuk, én meg két tűz között vagyok. A párom sem munkálkodik azon, hogy a két család között a rossz viszony oldódjon, és már egyik félnél sincs meg a hajlandóság sem erre. Én meg szenvedek ebben már több mint 6 éve, és most már a kislányom is itt van, és nem akarom, hogy így ilyen utálat között nőjön fel, de nem tudom sehogy se kivédeni. Mert ahogy nőni fog, kérdezősködni fog, de megfogadtam, hogy nem fogok neki hazudni, és elmondok neki mindent.
    Tehát összetett a mi családi problémánk, nem csak a párommal van itt baj, hanem mindenkivel. Én is sokszor elbukom, mert nem tudom, hogy milyen egy igazi hívő családi élet, csak botladozom az Úr útján… Igyekszem magam az Igéhez tartani, de sokszor elfogy a türelmem, és én is kiakadok. Utána bocsánatot kérek az Úrtól is, és a többiektől is, de a másik oldalról egyik se kér bocsánatot. Borzadok attól a tudattól, hogy anyósom, a férjem, és a mamája úgy vesznek Úrvacsorát több éve (anyósom már több mint 20 éve), hogy ott van a meg nem bocsátás a szívében, és több rokon családnál már nagyon csúnya aknamunkát végez a mamával együtt azzal, hogy pletykálnak és másokat kibeszélnek. Ezt a dolgot már az előző lelkipásztorunkkal is megbeszéltem, ő váltott néhány szót anyósomékkal, de abba maradt a dolog. A jelenlegi lelkipásztornak is elmondtam, de még a beszélgetés szintjéig sem jutottak el. Őszintén szólva belefáradtam, és arra lenne a legnagyobb szükségem, hogy Igékkel bátorítsanak, mert lelki betegekkel vagyok körül véve, és a kezdeti lelkesedésemnek már csak az árnyéka van meg bennem. Lelkileg megnyomorítják az embert, és olyanok, mint a meszelt sírok.
    Kérem segítsenek, mert ennél a helyzetnél talán még az üldöztetés is jobb lenne!

  2. Köszönjük a hozzászólást, Tóni bácsi! Igyekszünk még több családokról szóló anyagot közzétenni az oldalon. A szerkesztők

  3. Fontos volna ezekről a témákról többet beszélni.
    Annál is inkább mivel elkezdődött az Országunkban a ” családi év”! Nagyon jó lenne ha minden Keresztyén Közösség erről többet beszélne nyilvánosan is !
    Hiszen azon múlik m i lesz a jövőben,.hogy mit tesznek a Keresztyének !Ima, és cselekedet , mind több és több ,Mások felé bizonyságot tenni, a változást Isten hozhatja meg !!
    Ima össze fogás kell nagyon gyorsan ,.nagy nagy mértékben ,kiterjesztve minden imádkozni szerető ember társunkra !!
    Testvéri összefogás és erős összetartás szükséges a meghallgatáshoz !!
    Erősítsük egymást , ima, és közösség által
    Békesség az Úr Jézusban . tónibácsi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*