Dátum: 2024. március 4. | E-mail
   
 
Oldaltérkép
   
:: Imatémák
:: Bizonyságtételek
:: Mi írtuk
Megtértem!
Isten gondoskodik
Imameghallgatás
Így értettem meg az Igét
Társadalmi kérdések
:: Mi olvastuk
:: Könyvajánló
:: Napi áhítat
:: Békehírnök
Isten gondoskodik

 

Az özvegyi nyugdíj és a csoda

 

Nehéz időszakot éltem át a nyugdíjba-vonulásom környékén. Megszűnt a munkaköröm előtte két évvel, de Isten nem hagyott el. A törvények pedig igen. Ugyanis már nem volt érvényben a védett kor és semmilyen lehetőségem nem volt arra, hogy ne lehessen engem utcára tenni 55 évesen. A médiában dolgoztam, ott, ahol 2 cm csípőbőség növekedés elég arra, hogy valakit leváltsanak, kitúrjanak, eldobjanak. De Istennél ez nem így van. Arra indított az Úr, hogy kérvényezzem meg a gazdasági igazgatónál, hogy ha média munkatársi beosztásom már nem lehet, akkor a korábbi marketing területemen alkalmazzon. Sikerült. Hogy hogyan és miért azt talán rajtam kívül senki se értette, hiába mondtam, hiába dicsőítettem érte Istent. Csodálkoztak zsinórban, de semmit sem fogtak fel abból, amit a gondviselésről hirdettem. Abban az időben - három évvel ezelőtt - már  az volt a trendi, hogy nem alkalmazzák a média munkásokat, hanem csak a kész produktumra fizetik őket. Ma igen és holnap nem. Így volt velem is, annak ellenére, hogy a közel egy évtizedből azért egy évet én is voltam belsős munkatárs, amit szó és indoklás nélkül szüntettek meg. Sok és nehéz időt éltem át melyet keményen meg kellett harcolnom hitben, igazságban és e miatt hátratevésben, megvetettségben, de az Úrral mégis diadalban.

 

Amikor a munkám kapcsán kapcsolatba kerültem a nyugdíjat bonyolító intézmény egyik vezető személyiségével, akkor tájékozódtam tőle, hogy én mit tehetek. Elmehettem előrehozott nyugdíjba 57 évesen. Dicsőség Istennek, hogy a gyermekek miatt adható plusz évek segítettek engem. Megvolt a szükséges idő minden tekintetben. Akkor már 15 éve voltam özvegy. Amikor a férjem meghalt, egy évig kaptam özvegyi nyugdíjat, ami 6000.- Ft volt, szinte semmi. Most azt gondoltam, hogy azért ennek az értéket  őrző összege is hozzáadódik majd  nyugdíjamhoz, mint törvényszerű és jogos járandóságom, de igen nagyot tévedtem. Az volt ugyanis a törvény, hogy csak akkor kaphatott valaki özvegyi nyugdíjat, ha a férje halála és a nyugdíjba vonulása között nem telt el tíz év. Majdnem sírva kérdeztem kedves ismerősömet, hogy vajon mi a törvény célja ezzel, hiszen ha valaki több mint tíz éve él egyedül, még nehezebb helyzetben van, mint aki 1-2 éve, ráadásul – szerintem – igenis jogos lennék erre a kiegészítésre, ha már létezik ilyen.

Kedves ismerősöm igen szomorúan azt mondta, hogy ők már számtalanszor kérvényezték a törvény megváltoztatását, de mindig elutasították.

-          De milyen indokkal? – kérdeztem megrökönyödve.

-          Tudja, azt mondják úgy egymás között, hogy aki nem tud magának fogni egy eltartót 10 év alatt, az ne az államnak sírjon.

Ezen nagyon megdöbbentem. Még csak véletlenül sem említeném a nők létszámtöbbségét ebben a korcsoportban, meg azt sem, hogy keresztény nő nem vadászik…de az mindenképpen elgondolkodtatott, hogy Isten ezt hogy intézte. Mindig és mindenkor védte az özvegyek érdekeit. Mindig és mindenkor felhívta a figyelmet, hogy az embereknek gondjuk legyen rájuk. De most megint nem így van.

-          Hát ha nem, nem, - gondoltam magamban, nem az én felelősségem. ÉN hiszek abban, hogy engem Isten tart el és nem a nyugdijfolyositó intézmény. Ebben aztán meg is állapodtam magammal.

De olykor-olykor mégis ima szállt a menny trónusa elé, hogy ez igazságtalan és kértem az Urat, ha lehet, változtasson ezen. Nem fordultam emberhez, szervezethez, senkihez, egyedül csak jó Atyámhoz.

 

Egy napon a barátnőm életében is eljött az a pillanat, amikor már gondolkodnia kellett, hogy hogyan szedi majd össze a nyugdíjához a munkában töltött évek számát. Ráadásul igen komplikált esete volt, mert külföldi tartózkodása miatt sok speciális dolog nehezítette az életét. Én azt gondoltam, ember legyen a talpán,a ki ezeket a törvényeket a leírtak szerint pontosan megérti, így barátnőmet szintén beajánlottam ehhez a főnökhöz egy konzultációra.  Alig tudtam őt oda elcipelni, mert mindig halogatta az ügyet: most ezért nem jó, most azért nem tud jönni, most meg másért nem ér rá. Én pedig tudtam és éreztem, hogy lépnie kell, amíg nem késő. Időt és energiát nem kímélve beszéltem rá és szervezkedtem az érdekében. Valóban nehéz ügy volt. A végén még ő is elcsodálkozott.

 

Aztán, miközben bonyolódtak a dolgok, és ez április közepén volt – csak úgy mellékesen, hogy kérdezzek már én is valami értelmeset – megszólaltam:

-          … és az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatban nincs semmi változás?- kérdeztem. Fogalmam sincs, hogy miért buggyant ki ez a kérdés a számon, mert biztos voltam benne, hogy minden változatlan. Ma állami szinten is a szigorítások idejét éli a kis ember és nem az adakozásét. Beadtam ugyanis egy hivatalos kérelmet annak idején, hogy feléledjen az özvegyi nyugdíjam és hát ha nem jeleztek vissza, akkor nincs is semmi – gondoltam rögtön magamban.

-          Megnézem, várj egy picit – hangzott a kedves válasz – mintha rémlene valami, hogy január elsejétől változás van.

Nos, innen már csak a lényeget szeretném elmondani, dicsőítve ezzel is az én mennyei Édesatyám gondoskodó szeretetét. Az történt, hogy a törvényt a 10 évről, 15-re módosították és én kerek 50 nappal voltam csak benne. De bekerültem a jogosultak listájára! Gyorsan egy újabb kérvényt adtam be és aztán jött az értesítés. Igen! Megkaptam.

De az én Istenem nem végez fél munkát. Megkaptam az összeget visszamenőleg januárig – tehát egészen pontosan az életbelépés napjáig – és ez az összeg pont annyi volt, amennyiből két hétre el tudom vinni ismét a kis unokáimat egy olyan üdülőbe, ahol mástól is hallanak Isten csodás dolgairól, nemcsak tőlem.

 

Nagyon boldog voltam. Először azt éreztem, hogy iszonyat gazdag vagyok és már nem lesz sok gondom. Már fejben számolgattam, hogy akkor talán fokozatosan ki tudom cseréltetni az ablakokat, az ajtót… tudok venni ezt és végre beszerezhetem amazt…De ekkor eszembe jutott a bolond gazdag története akiről Jézus tanított. Bő termése lett és azt mondta a lelkének:

-          egyél, igyál, mulatozzál…

Ekkor elgondolkodtam. Bevallom nehezemre esett megkérdezni az Úrtól, de aztán engedelmesen mégis megtettem: ho

-          Uram, mire adtad ezt a plusz pénzt? Nekem vagy másnak? Dönthetek-e felőle vagy csak postása vagyok?

Egy választ már kaptam, hogy kinek és mennyit és rendszeresen. Várom Uram többi rendelkezését is. Nehéz volt ezt a kérdést feltenni, de tudom, hogy ez volt a helyes döntés és Isten ezt is megáldja, mert Ő az engedelmességet szereti. Sáfárai engedelmességét: hűséggel, okosan.

 

És azt is tudom, hogy ha valaki másnak jót tesz, akkor azt az Úr megtetézve adja mindig vissza. Az egész csak úgy indult, hogy tudtam és éreztem, a barátnőmnek segítenem kell egy olyan ügyben, melynek a súlyát még ő maga sem értette eléggé…És az áldás ezen az úton volt letéve nekem. Ha erre csak a vállamat vonogatom, most nem lenne enyém az ajándék.

 

Nem győzöm áldani az Urat gondoskodása ilyen magas kegyelméért. Köszönöm, hogy ilyen érdemtelenül is ennyire szeretsz uram, Ámen.

 

Igaz szeretettel:

Salyámosy Éva

2008-05-03

 



Álláskeresés

 


Egyedül maradtam a kisfiammal, és lejárt a GYES, a megmaradt szabadságok, felmondási idő, stb. Ugyanis a cég, ahol titkárnő voltam, csődbe ment, mire visszamenthettem volna. Nem tudtam, mi lesz, hiszen semmi megtakarított pénzünk sem volt. Persze, ezen idő alatt megírtam rengeteg önéletrajzot, közben munkanélküli is lettem, de kaptam folyamatosan bátorítást Atyámtól, hogy ne aggódjak, Ő fog rólunk gondoskodni, még munka terén is. A 37. Zsoltárból kifejezetten szólt hozzám ezzel kapcsolatban, és mikor egy kicsit elszomorodtam, mindig kinyitottam az Írást ennél a résznél, és ezt olvasgattam: "Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé." - 25. vers.
Számomra igazi csoda volt, és most is ámulva gondolok vissza arra az időszakra, mert elhittem, és nem volt kétségem afelől, hogy minden rendben lesz.
Tudtam azt, hogy mivel Atyám kezében vagyok, az álláskeresésben is bízhatok Benne, ezért nem árultam zsákbamacskát, és az önéletrajzhoz mellékelt kísérőlevelekbe, mindbe beleírtam, hogy egyedül vagyok a fiammal, és meg kell oldanom a kicsi, oviba járatását is. 40 helyre küldtem el ezeket az önéletrajzokat a levelekkel együtt. Tudtam, hogy épeszű munkáltató nem fog felvenni egy anyukát kisgyerekkel - hisz olvasatukban ők a problémásak (sokszor beteg a gyerek, stb.). De nem számított, és nem gondoltam ezzel, csakis azzal, hogy az én Istenem pontosan tudja mindezt, és a legmegfelelőbb munkahelyre fog elvinni.
A 40 helyből 3-an válaszoltak. Az egyik helyen csalnom kellett volna - ott bizonyságot tehettem a hitemről, és elköszöntem tőlük. A másik egy biztosító lett volna - nem vagyok mester a másik átvágásában + nem tudok eladni semmit, inkább odaajándékozom. J
A 3. lett a munkahelyem. Mivel az én bemerítésem éppen erre az időszakra esett, nagyon sokat imádkoztam, és nagyon konkrét igéket kaptam. Az egyik ilyen Ige volt: "Ímé, újjáteremtek mindent..." Tudtam, hogy imámra volt a válasz, lesz munkám. És igen! A bemerítésemet követő napon felhívtak az itteni kórházból, hogy jan. 01-től várnak dolgozni, orvosírnokként. ÉS mi volt ebben a legcsodálatosabb? Hát az, hogy olyan munkaidőben dolgozhatok, amiben nem probléma a kisfiam óvodába járatása. Sőt! Még a munkámat is megszerettem, pedig a titkárnősködéshez képest ez nem szint - a fizetése is csak töredéke. De az Úr adott nekem örömöt, és megelégedettséget ebben a munkakörben.
Ez nem most volt, hanem… hmmmm... 2005. végén.
Isten megsegített. Emlékszem, hogy az a karácsony nagyon szegényes volt, de meg volt mindenünk, és még apró ajándékra is futotta. Sőt!!! A keveset bizony megáldotta Atyám, mert mások számára is jutott akkor belőle.

Bárki bármit mond, bizony ezek az időszakok a legáldásosabbak. Teljesen rá vagy szorulva Istenre, és Ő megmutatja, mi mindent tud kihozni a te javadra. Azért mondom ezt, mert egyébként, mikor minden jól megy, nem engedjük igazán, hogy Isten vezessen bennünket. Pedig milyen nagy csodák történhetnének velünk, ha hagynánk!

 

Horváth Kata Csörögből
(Váci Baptista Gyülekezet)

 
 
:: Mit szeretnél látni leginkább ezen a honlapon?
    Sok lelki írást
    Tanulságos történeteket
    Segítséget a gyerekneveléshez
    Kreatív ötleteket
    Több jó receptet
 Kezdőoldal
 Kedvencek közé
Pannon Set