Krisztusban kapott új életem története

Viharos gyermekkorom volt: egy édesapa, akit soha nem ismertem; egy mostohaapa, aki a nevére vett, és aki visszaélt ezzel; egy édesanya, aki ütött-vágott, és minden szeretetét öcsémre pazarolta. 18 évesen elszöktem otthonról az állandó verések, és megalázások miatt. Nagymamámhoz mentem, aki befogadott, és az ő segítségével leérettségiztem. Utána rögtön munkát kerestem, és dolgozni kezdtem, hogy ne élősködjek nagymamám nyakán. A munka mellett próbáltam feldolgozni egész addigi életemet. Kerestem, mi értelme annak, hogy élek?
 
Értelmét szerettem volna látni mindannak, amiért egyáltalán vagyok, élek, de sajnos rossz helyen kerestem: asztrológia, jós, agykontroll, jóga, füves cigi, párkapcsolatok. S ráadásul folyamatosan menekültem minden, és mindenki elől. Nem bírtam a problémákkal szembenézni. Képes voltam még az országot is itt hagyni. Akkor még nem tudtam, hogy mindegy, hová megyek, magam elől nem menekülhetek. Bár addig még jó pár öngyilkossági kísérletet követtem el, hátha így megoldódik a legnagyobb problémám, mert nem tudtam, hogy kell élni!
 
Már nem emlékszem mikor, és hogyan, de megismerkedtem hívő reformátusokkal, és közöttük egy leány volt rám nagy hatással, aki minden szeretetlenségem, elviselhetetlenségem ellenére úgy fogadott el, ahogy vagyok. Bármikor átmehettem hozzá, hagyta, hadd beszéljek, elsírhattam bánatomat neki, megoszthattam vele félelmeimet, kínlódásaimat. Ha valakin átragyogott az Úr Jézus szeretete, békessége, akkor ezen a lányon.
 
Olvastam keresztyén irodalmat, közöttük Wilhem Busch könyvét, a "Jézus, a mi sorsunk"-at, és szíven ütött, amit abban olvastam. Megrendített, hogy Isten milyen nagyon szeret, és megrendített saját bűnösségem. Térdre estem a szó szoros értelmében, és kitártam szívemet Isten előtt. Könnyek között soroltam bűneimet, és hívtam az Urat, Jézust az életembe. Úgy álltam fel, mint akiről egy óriási teher esett le, és még soha olyan könnyű nem volt addig a szívem, lelkem, mint akkor.
S bár tudtam már, hogy életem egyedül Jézusban lehet, hitem még nem volt, és nem tudtam mit kezdeni új felfedezésemmel, hogy a kulcs az életemre, maga az Úr Jézus Krisztus.
 
Vargabetű következett életemben. Vidékre költöztem, messzire a hívők környezetétől. Nem voltak testvéreim, nem volt gyülekezet, amit látogassak. Egy nagyon keserves időszak következett rám.
 
Megismerkedtem fiam édesapjával, bár annyit már értettem az Igéből, hogy ne legyek felemás igában senkivel. S mégis megtettem, mert azt hittem, időben ki tudok szállni. Hát nem tudtam! Agresszív ember volt ő, aki nem vetette meg az italt, aki nőzött, és akinek volt egy felesége is, és még emellett 5 gyermeke több asszonytól. Az sem volt mellékes, hogy gazdag emberről van szó! Sajnos! A pénz, a sok pénz nem oldott meg semmit. Építkeztünk, de folyamatosan megalázott, és megvert, és közben a fiúnkat vártam a szívem alatt. Azt gondoltam, talán ez a kisgyermek jó hatással lesz rá, és megváltozik. De ő egyre dühösebb lett, és minden téren kiélte rajtam a dühét. A kisfiam megszületett, és mégis egyre rosszabb lett minden. Jaj de bántam már akkor engedetlenségemet. Hiszen már nem csak rólam volt szó, hanem arról a kicsinyke fiúról is, akit én nagyon vártam, és nagyon szerettem. A sok félelem, kínlódás végett túlműködött pajzsmirigybetegség jött elő nálam, és egyre rosszabb fizikai állapotba is kerültem, a lelki mellett. Amikor már arról volt szó, hogy szinte nem voltam képes ellátni a gyermekemet sem, az Úrhoz kiáltottam, hogy segítsen, mert nem bírom tovább. A kisfiam még nem volt egyéves, amikor képes voltam kiállni a fiam, és magam mellett, hogy eddig, és nem tovább - kiszállok ebből a párkapcsolatból, még akkor is, ha fedél nélkül maradunk. Isten irgalmas volt, mert olyan erőt adott, hogy ezen az időszakon végigmenjek, amivel tisztában vagyok, hogy az nem az én erőm volt. Segített, megerősített, hogy a kicsi édesapja folyamatos gyalázkodása, megalázása, stb. ellenére is tartsak ki, és ne futamodjak meg. Pedig nem volt könnyű időszak ez, mert el akarta venni a gyermekemet mindenáron. Hol pénz ajánlott érte, hogy egy házat, hol fenyegetőzött, hol meg akarta vásárolni a bírót, hol el akarta rabolni. De áldott az Úr, hogy a gyermekemet nekem ítélte a bíróság - több évre rá derült ki, amikor már újjászülettem, hogy a bírónő hívő, és ugyanabban a gyülekezetbe járunk!!!! Áldott az Isten!
 
De a törvényes elhelyezés után is csak folytatódtak a zaklatások az apa részéről. Sajnos, egy életveszélyes fenyegetése után, két hónapra anyaotthonba menekültünk. Úgy tűnt, mindent elvesztettünk, fedél nélkül maradtunk. A Bibliámat magammal vittem, és esténként azt próbáltam olvasgatni, több-kevesebb sikerrel, mert sok mindent nem értettem. Ott kezdődött valami Isten és én köztem, ott kezdte el munkáját bennem. Az első vezetésem Tőle az volt, amikor nagyon vissza szerettem volna jönni Csörögbe, de ez nem volt járható út. Pénzt próbáltam az apától kérni, hogy legalább egy pici parasztházat vehessek Nyíregyháza környékén (ott voltunk anyaotthonban), de elzárkózott. Akkor feladtam mindent ezzel kapcsolatban. Semmi esélyem nem volt semmi jóra. Amikor erre az Úr elvezetett, csoda történt másnap. A kicsi édesapja bejelentette, hogy a kicsire szeretné íratni a csörögi házunkból a saját részét, és így hazamehetünk. Így jöttünk vissza. Hála az Úrnak, azóta itt élünk, és nem zaklat bennünket az apa. Sőt! Rendszeresen viszi a kicsit kéthetente, és olykor meglátogatja itt is.
 
Ahogy elkezdtük kisfiammal újra az itteni életünket, régről megjelentek hívő reformátusok nálunk, és Bibliaórák kezdődtek. A szívemben egy vágy volt, jobban mondva kettő: Istené legyen ez a ház, és használja fel a munkájához, a másik pedig, hogy szerettem volna rájönni, mi hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen az életem Krisztusban. Hosszú hónapok után kaptam meg a választ: nem vagyok újjászületve! Hiszen nem tudtam, hogyan kell hinni; nem voltam biztos abban, hogy halálom után valóban a mennybe kerülök; és nem tudtam minden szavát elhinni az Igének, és persze még sok egyéb is volt. De Mennyei Atyánk megkönyörült rajtam, és megajándékozott élő hittel (egy álom is segített ebben). Az Írás megelevenedett előttem, és lehullt a szememről egy lepel, amely takart mindent. Egyszeriben minden világos, és tiszta lett. Személyes kapcsolatba kerültem az ÚR Jézussal, amit addig soha nem hittem volna, hogy lehetséges. Ennek már 3,5 éve, és én nagyon boldog vagyok, bár próbák, nehézségek azóta is vannak az életünkben.
 
Urunk elvezetett a váci baptistákhoz, ahová azóta is járok, és bemerítkeztem nálunk, bizonyságot téve Jézus Krisztus szabadításáról az életemben. Azóta is közéjük járok, bár vannak a hívő református testvéreim, akikkel azóta is folyamatosan tartom a kapcsolatot, és bár már nem nálam, de egy másik testvérünknél tartunk kéthetente Bibliaórákat. Egy másik hívő csoporttal sokadik éve Piliscsabára járunk a gyermekeinkkel csendeshétre. Valamint van egy baptista csoport, akikkel nálunk jövünk össze kéthavonta-negyedévente egy egész napos alkalomra, szolgálat, imaközösség kapcsán.
 
Még azt szeretném elmondani, hogy édesanyámékkal az újjászületésem után nem sokkal felvettem a kapcsolatot, bizonyságot tettem neki is a Szabadítóról. S bár ő még nem tért meg, de nem zárkózik el, illetve rendeződtek közöttünk a dolgok.
 
A kisfiamat hitben nevelem. S bár tudom, hogy ehhez én kevés vagyok, az Úr mindig megsegít ebben. 3 éves volt, amikor behívta életébe Jézust, és azóta sokszor meglepődöm, egy-egy komoly meglátásán, imádságán.
 
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” – Róma 8,28

Horváth Kata Csörögből
(Váci Baptista Gyülekezet)