Köztéri lopások

Gyakran elgondolkodom, járva az utcákat, hogy ma mennyire nem azonosulunk a lopás tényével. Mert mi a lopás? Az én megfogalmazásom szerint más tulajdonának  jogszerűtlen bitorlása, elkívánása…- és ez már szinte természetes jelenség napjainkban.

Valaki lakásfelújítást végez és vett két konténert, hogy a felesleges szemét, ami nem dobható a napi szemét közé, oda kerüljön. A tárolók az utcán, a bejáratnál állnak. Már tele vannak bontott anyaggal, karnissal, ajtófélfával, régi mosogatóval, bútor ronccsal. Nagyon jó érzés kerített hatalmába, hogy vannak még rendes emberek, lám-lám nem tunkolják a tiltott dolgokat a kukába. Reggel aztán láttam, hogy jött két férfi egy húzigatós nagy kocsival, mint akik kifejezetten erre a lehetőségre készültek és iszonyú sok – látszatra használhatatlan – műszaki cikket dobáltak bele. A más által vásárolt helyre.  Mikrohullámú sütőt, gázkonvektor testet és számtalan ehhez hasonló alakzatot. Hirtelen elszorult a szívem.

Lopnak! Lopják a másik ember pénzen vett tároló felületét, ráadásul ezek a műszaki eredetű áruk még oda se tehetők. Nem messze van egy lerakat, oda várják az ilyen felesleges dolgokat az év minden hetében. Aztán lopták a másik ember idejét, erejét és türelmét is, mert annak ki kell majd innen szedegetni minden idegen tárgyat. Egy nagyhorderejű lakáskorszerűsítés nem éppen a szünidős pihenés ideje. Lopták a másik idegrendszerét és kitartását is.

Loptak, de nem érdekelte őket, talán nem is tudták igazán, hogy mit tesznek.

Sok házon látok grefitiket. Ma már azt mondják ezekre a förmedvényekre, hogy művészi kiteljesedés. Én nem így gondolom. Én azt látom, hogy gyönyörű fővárosunk, műemlék épületeink, meseszép új márvány létesítményeink, köztéri szobraink… de a lakóházak is telis tele vannak pingálva firkálmányokkal. Nem is egyszerűen névjegyekkel és közömbös képekkel, hanem sokszor nagyon is sátáni kifejezésmóddal, mondanivalóval. Két megoldás van. Vagy hagyják és akkor ezek a felelőtlen kezek ellopták világvárosunk de a legkisebb falvakban is a szép küllemet. Ellopják az országtól az idegenforgalmi bevételt és ezzel minden ember pénztárcájából az országnak kiesett jövedelmét. Bármerre nézek ezt látom. Nekem igen utálatos. Ha pedig ezen változtatni szeretnének az érintettek, hogy ne nézzék már állandóan más ízlését, akkor is megkárosították őket. A mondvacsinált művészlelkek ellopták a tulajdonosok pénzét, amin új festéket kell venni. Erejét, amivel meg kell csinálni a javítást, a ház értékét, mert nem lehet hetente teljes festést csinálni, így foltos a külső, az ott lakók türelmét, jó érzését. Így bitorolják a mások által kialakított életteret. Nem tudom, hogy ugyanezek az emberkék mit szólnának, ha én elmennék hozzájuk és mondjuk szobájuk falát míves matyó mintával kenném ki. Valószínűleg mérhetetlenül fel lennének háborodva, hogy mi közöm hozzájuk??? Miért kéne nekik az én ízlésem szerint élniük?

Nos, ugyanezt kérdezem én is tőlük!

Bizony nagyon nagyon sok millió forintba kerülnek az óriásplakátok, de a kisebbek is. Számtalan valódi művész dolgozik azon, hogy a megrendelő igényét kielégítsék. Tanult festők, fotósok, nyomdászok, képzőművészek, reklám szakemberek. Erre jönnek azok a magánemberek, akik hirdetni akarnak valami apróságot: kiadó egy szobájuk, eladó a kocsijuk, álláslehetőséget keresnek, tanfolyamot hirdetnek, elkóborolt kutyákat nyomoznak… és otthon gyártott ronda kis tákolmányukat ráragasztják a mások által készíttetett plakátokra, a mások által drága pénzen vásárolt reklám felületre…

Mi más ez, ha nem lopás? Bizony lopás a javából!

Sok helyi hivatal szán komoly pénzt arra, hogy a kutyaürülékeket speciális szemetesbe lehessen dobni. Ez speciálisan zöld színű, nehogy összetévesszék a másikkal. Még nylon zacskócskák is vannak mellé téve, hogy abba rejtsék el, szagtalanítsák  a terméket. Számtalan ilyet láttam már teledobálva üdítős üveggel és ropi papírral, csoki maradványokkal és gyümölcscsutkákkal. Mások a kitett zacskócskákat viszik haza magáncélra. Majd csak jó lesz valamire…Vajon milyen lelkülettel?

Nemcsak kérdezem, mondom! Határozottan mondom! Ez lopás! Lopás a javából.

Ezek a tények engem nagyon fel tudnak háborítani, mert olyan bűnök, amiről sokan már nem is gondolják, hogy azok.

De a legjobban mégis az fáj, amikor a különböző falfirkák mellé valaki odapingálja kék színnel, hogy „Jézus szeret téged!” Én azt nemcsak hogy elhiszem, hogy Jézus szeret minket embereket, de tudom is. Azt pedig helyből borítékolom, hogy az ilyen népszerűsítést nagyon nem szereti az Úr. Mert ez kárt okoz másoknak. Mert ez a megoldás lop, mint fent is írtam. Mert ez a módszer nem lehet eszköze az evangelizálásnak.

Legjobban az fájt, amit ma reggel olvastam az egyik panelház óriási oldalfalán. „ Jézus Krisztus a te megváltód is”… és ott volt még leírva néhány nemi szerv gusztustalan megközelítésben más mocskos szöveg társaságában.

Én nem hiszem, hogy aki ilyet ír, az Jézus Krisztus megváltott gyermeke. Inkább gondolnám a másik oldalról jövő kezdeményezésnek. Mert ez a kiírás is lop! Ellopja Isten méltóságát, szentségét, az Úr Jézus megváltó kegyelmének szépségét és súlyát. Másrészt ellopja a kereső embertől a tiszta és vágyott remény lehetőségét, mert lejáratja és a szemétbe tiporja ez a megközelítés az úr tisztaságát.

Mit tehetünk? Mit tehetünk ezek ellen? Nem állhatunk lesben csőre töltött fegyverekkel és nem is kényszeríthetjük a károkozókat tettük korrigálására, mert a törvény még őket védi.

De egy valamit tehetünk, amivel parazsat hordunk a fejükre!

Imádkozhatunk értük. Nem is gondoljátok, hogy milyen széles úton hömpölyög felénk ez a lehetőség. Olyan sokan gyakorolják, hogy ha minden hasonló figyelmeztetó jelnél könyörgés száll a menny Urához érdekükben, akkor javulni fog a helyzet. Legalábbis az egyes ember helyzete, mert hiszem, hogy az Úr előtt kedves az ilyen „ intézkedési mód „ mert az Úr gyönyörködik abban, ha megbocsáthat. Hogy is mondja  Mikeás próféta a 7,18-ban?

-Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt …Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!

…és emlékezzünk, hogy kiáltott fel Mózes a 2 Móz. 34,6-ban:

- Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.

Ahogy minket megmentett az Úr, kegyelmes mások felé is, ha irgalmából eljutnak ők is a bűnbánat kegyelméhez. Adja Isten, hogy így legyen!!! Tegyünk érte mi is! Sok emlékeztető jel ordít ránk minden nap, hogy el ne felejtsük ezt.

Igaz szeretettel:

Salyámosy Éva

2008-06-30

Narancsszínű riasztás, egész Budapesten

Nem tudtam miért, de ezen a napon ott volt a szívemben az olthatatlan vágy, hogy a saját gyülekezetem helyett egyházunk egy közelebbi imaházába menjek délutáni istentiszteletre. Szinte tízpercenként néztem az órát, hogy mikor jön már el az idő, annyira vártam. Indulás előtt negyedórával bekapcsoltam a rádiót és legnagyobb meglepetésemre azt hallottam, hogy a meteorológusok nagy szigorúsággal narancs-színű riasztást adtak ki egész Budapest területére. Elmondták annak, aki még nem eléggé tájékozott a hír üzenetében, ez azt jelenti, hogy orkánerejű szél jön akár két cm-es jégdarabokkal is.

Fel se vetődött bennem a gondolat, hogy otthon maradjak. Egy dicsőítő ének kezdett zengeni a szívemben amely így hangzott:

-       Hívtál uram, jövök, amint vagyok, jövök, kitárt karod felé…

Aztán kinéztem az ablakon. Hát olyan sötét felhők gyülekeztek, hogy sehol se láttam egy cseppnyi napfényt. Már esni kezdett az eső.

-       Na, - gondoltam magamban – azért egy viharkabát nem árt, mert a nagy szél mindig kiforgatja az esernyőmet. Ennyi óvintézkedésem volt.

Elindultam. Égő szívvel. Az úton átgondoltam, hogy minden az én Atyám fennhatósága alatt van. Eső, jég és én is. Ha hív, hát megyek. Ő tudja, hogy miért, hogy hova és hogy milyen körülmények között. A védelmet majd megkapom, ha szükséges.

Az első lámpánál már magamra borítottam a kabátomat, de egy perc múlva már le is vettem, nem volt rá szükségem. Nagyon vártam az igehirdetést és meg is kaptam az áldást. Drága Édesatyám megengedte, hogy még mélyebben értsem meg az igét, mint eddig, hogy mélyebbre csusszanjon a szívembe és boldog cselekvésre késztessen. Én csak szerényen meghúzódtam ott, de köszöntöttek és az is nagyon jól esett. Többen odajöttek és elmondták, hogy mennyire szeretnek. Úgy gondoltam, ennél többet nem kaphatok ezen a napon, de nem számoltam jóságos Atyám véget nem érő, gazdagon áradó áldásával.

Már éppen búcsúzkodtam, amikor odajött valaki:

-       Évi, nagyon sietsz haza?

-       Nem, nem annyira – feleltem – végül is ráérek. Miről van szó?

Ekkor elém vezetett egy nagyon kedves ifjú hölgyet, Katát és arra kért, hogy imádkozzak vele.

Azonnal igent mondtam és nagyon boldog voltam, hogy az Úr még erre is használ ma. Egy pillanat alatt volt közös alapunk, mert én is abban a városban tanultam, ahol ő lakik. Átöleltük egymást, mint földik.

-       Kata, mondj magadról valamit, miért imádkozzunk?

Három nagy téma volt: találja meg azt a gyülekezetet, ahol Isten akarja látni őt, térjen meg a családja és adjon neki az Úr igaz társat.

Már az imádkozás alatt éreztem, hogy meghajtja magát Isten akarata előtt, mert mindent úgy kért, ahogy az az Úrnak kedves legyen és neki megfeleljen. Még a társáért is úgy imádkozott, hogy csak azt, aki Isten neki teremtett.

Aztán elmondtam, én hogy találtam gyülekezetet, úgy 15 éve. Sok-sok helyen jártam, mígnem egy tőlem távoli imaházban hallottam meg az Úr hangját: ez lesz a te közösséged. Azóta is ott vagyok. Ma már tudom, hogy miért helyezett oda Isten, de 8-10 évig csak hitből jártam oda. El kell mondanom, hogy az engedelmességet áldás követte, mert soha egyetlen pillanata se volt terhes a hosszú utazás az otthonomtól az imaházig. Kata ezt is megértette. Megköszönte. Talán lesz értelme az életében a tanúságtevésemnek, talán az Úr őt is egy távolabbi helyre vezeti majd, ki tudja…

Azt is elmondtam neki, hogy jó tíz éve imádkozom a családomért és most látok olyan jeleket, hogy biztosan tudom, Isten elkezdte szívükben a munkáját. Kitartásra buzdítottam Katát és arra, hogy ne lankadjon a könyörgésben.

Ragyogó arccal búcsúztunk. Nem is tudom, melyikünk volt boldogabb, hogy együtt állhattunk az Úr elé. De az én gondoskodó kedves Istenem még nem zárta be ajándékosztó tenyerét. Találkoztam egy másik testvérnővel kifelé jövet. Narancsriasztás? Mit mondjak, hét ágra sütött a nap! Barátnőmmel sétálni indultunk aztán beültünk fagyizni egy kedves helyre. Sokat beszéltünk Isten dolgairól és azt éreztem, hogy neki éppen akkor nagy szüksége volt bátorításra. Nekem olyan igék jutottak eszembe, amik pontosan illettek az ő helyzetére. Az Úr ezt is megoldotta. Ott találkoztunk egy harmadik barátnőnkkel, akivel folytattuk a beszélgetést az ő témájával. Végül megvárták, míg felszállok a villamosra és hazajöttem.

Sehol egy felhő. Sehol egy jégdarab.

Boldog vagyok, hogy nem riadtam meg, mert az Úr csodás dolgokban használt és szépséges ajándékokat tartogatott nekem erre a napra. Ha beijedek és otthon maradok, minderről lemaradtam volna… bár, mint később megtudtam, másfelé valóban szörnyű viharok dúltak, még halálos áldozat is volt.

Dicsérem Istent, a menny és föld urát, aki védelmez minket minden időben és készteti a szívünket arra, hogy mit tegyünk, függetlenül a minket körülvevő körülményektől, hírektől.

Igaz szeretettel:

Salyámosy Éva

2008-06-01

Napjainkban már legális a pedofilia

Sok tv csatorna áll rendelkezésünkre és én – talán szakmai ártalomból is – szeretek tv-t nézni. Ne horkanjon fel senki, ha megoldható, mert állítom, hogy nem a tv dobozzal van a baj, hanem éppen a szívek dobozával. Miért állítom ezt?

Bizony többször előfordul, hogy nem találok kedvemre való műsort, mert hol a piff-puff emberölés megy és akkor mindegy, hogy melyik csatornára kapcsolok, szinte úgy tűnik, hogy mindegyiken ugyanaz az öldökléses film fut. Hasonló a helyzet este tíz után, csak ott a pornográfia határait erősen súroló jelenetekről mondhatom el ugyanezt. De olyan szívet facsargató megtapasztalást, mint amit mostanában látok, nos olyanra eddig nem volt lehetőség a médiában. Mire gondolok?

Sokszor választom a beszélgetős műsorokat, mert érdekel, hogy ki hogyan vélekedik egy-egy aktuális témában és abban legalább nincs gyilkolászás vagy pornográfia. Hát tévedtem! Egy jól képzett tv-s műsorát néztem, amikor elhűlve hallgattam, hogy vendégei gyermekeit interjúvolta meg. Az volt a kérdés a nyolc éves kisfiúhoz, hogy volt-e már szerelmes? Ő állította tiszta nagy szemekkel, hogy nem, de van olyan kislány, akivel nagyon jó barátságban van.

- Szoktatok csókolózni? – hallatszott a kaján kérdés.

- Megpuszilom őt, ha találkozunk, vagy hazamegyünk – így a zavart válasz.

- Ne má’, hát persze, hogy a száján csókold meg, mint az igazi szerelmesek, ugye?

- Nem…- bizonytalanodott el a kicsi.

- … és mit szoktatok még csinálni a szerelmeddel? –nyomta a maga szövegét tovább a sátáni hang.

- Játszunk.

- Persze, hogy papást-mamást, hát nem?

És itt nem idézem tovább az elhangzottakat, mert nagyon rossz érzés támadott meg. A gyerek zavarba jött. Tudta, hogy valami olyasmit várnak tőle, ami neki idegen, útálatos és zavaró, de nem tudott szabadulni. Közben ott ült az apuka és egy fél szóval se kérte ki magának, hogy szexuálisan ne zaklassák a gyermekét, hogy ne vonják be szeméremsértő-  és a nemi gondolkodást felkorbácsoló beszélgetésbe.  

Vannak mondvacsinált tv-sztárocskák, akik éppen szörnyű média megjelenésük nyomán kaptak népszerűséget és lehetőséget a műsorkészítésre. Sose nézem a műsorát, mert mélyen megalázó, de láttam egy-két bemutatót róla. Gyermekek a kérdezők és felnőtteket hívnak meg beszélgetni. Szinte alig tudják a 6-7 éves kislányok és kisfiúk bakik nélkül elmondani a nekik kitalált szörnyű kérdéseket, de azért kipréselik magukból a mondatokat:

-       Te hányszor szoktál szeretkezni a barátnőddel egy héten?

-       Hű, ha, te honnan tudsz ilyesmit? – hangzik nevetve a válasz egy-egy popzenésztől vagy sportolótól.

-       Láttam a meztelen fényképedet – mondta egy kisfiú a nagymamájának is beillő énekesnőnek – és bizony volt ott egy kis felesleges husi, csináltatsz plasztikát? – és most a betűhiány nem sajtóhiba, mert még kimondani se tudják rendesen azt, amit a szájukba adtak.

Részletezhetném tovább a gyermekműsorokba csempészett pornóról, a gyermekújságokba nyomtatott borzalmakról, de minek?

Az USA-ban a Gyermekek internetes védelméről szóló törvény már egy évtizede él. Nem lehet a média webes tartalma obszcén és a gyermekmegrontásra, gyermekpornográfiára alkalmas.

A magyar Btk is leszögezte, hogy a „tiltott pornográf felvétel készítése” bűncselekmény.

Ezt a bűncselekményt az követi el, aki kiskorú személyről video-, film-, fénykép- vagy más módon előállított pornográf képfelvételt vagy képfelvételeket készít, ezt forgalomba hozza, ezzel kereskedik, illetőleg ilyen képfelvételt más számára hozzáférhetővé tesz.

Ez a törvény kiegészül a következő meghatározással: pornográfnak kell tekinteni azt a képfelvételt, ami a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés, ábrázolás.

Mások így vélekednek: Én a pedofilokat azokkal azonosítom, akiket a BTK büntet, a megrontás bűnében vétkesek.

Megint mások így gondolkodnak: ez most azt jelenti hogy 0 és 18 év közötti gyermekkel törvénytelen szexuális kapcsolatot létesíteni. Csak kérdezem: testben vagy lélekben?

De mindegy, hogy ki hogy fogalmaz, egy a vélemény: a  gyermekek elleni szexuális ERŐSZAK valódi és súlyos probléma. De mi ezt is tompítani akarjuk, mert a média már arról beszél, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség, ők, az elkövetők a szegények és szánalomra méltóak és nem a szerencsétlen áldozatok.

Vajon ezt hogy élik meg a gyerekek? Vajon ők mit gondolnak a felnőttekről, amikor tiszta és önzetlen szeretetüket valami homályos mocskos gondolkodás rántja a hínáros mélybe.

Vajon ma gondolunk-e a gyermekek lelkére vagy csak a teste a fontos, mint a felnőtt világ leképzése. Gondolunk-e arra, hogy a gyermek lelke iránti szexuális erőszakot követ el az, aki ilyen felnőtt játékokba vonja be a kicsiket, sőt még közprédára is teszi őket. Mennyire igaz az Úr helyzet-megállapítása, hogy a szív teljességéből szól a száj. De feleljen ezért mindenki maga, ne mondassa ki egy-egy ártatlan gyermekkel a szíve dobozába zárt titkos vágyait, mert attól az még nem lesz tiszta...

Iszonyúan megdöbbenünk, ha azt halljuk, hogy a gyermekeket valami bomlott elméjű pedofil zaklatja, aztán leülünk a tv elé és tapsolunk a szemünk előtt zajló lelki pedofiliának. Hát ki érti ezt?

Helyzetgyakorlatokba vonjuk be a kicsikéket, hogy kiderüljön, történt-e velük valami szexuálisan bántó cselekmény, aztán hagyjuk, hogy olyan filmeket nézzenek, melyek ugyanezt a bűnt követik el ellenük. Hát ki érti ezt?

Vajon milyen apa és anya az ilyen, aki a felnőttek megrontó kajánkodására szabadon odaáldozza a gyermekét, pénzért, népszerűségért…

A Molok bálványisten jut eszembe, aki gyermekáldozatokat követelt és a szülők képesek voltak tűzbe dobni a gyermekeiket érte, a semmiért. Nos, most is tűzben égnek ezek a kicsinyek, csak éppen a lelket felperzselő felnőtt pedofília tüzében.

Mit tehetünk? Van dolgunk! Kérni a menny Istenét ezen jelenségek ellen, ezen emberek megtérése érdekében és tenni, mondani, felvilágosítani, ahol csak lehet! Kivonni a sötétségből a gondolkodást, hiszen nem azért kaptuk a világosságot, hogy elrejtsük, hanem, hogy messzire tündökölve az igazsághoz vezessen minden népeket.

Igaz szeretettel:

Salyámosy Éva

2008-05-22